Bóna László: Ágyban – asztalnál
4 000 Ft
Bóna László: Ágyban – asztalnál
Homeopátiás segítség az alvás, az evés és a szexualitás körüli zavarokra
Bóna László homeopátiás előadás-sorozatai (IX. és X. évad 2011 – 2013) „Gyógyíthatatlan” hétköznapi betegségeink homeopátiás gyógyítási stratégiái
Az ember hajlamos sok kellemetlen állapotát valamilyen éppen fennálló élethelyzete érthető következményének, nem pedig betegségnek tekinteni. A munkahelyi stressz, a kapcsolati válság, a megélhetési nehézség hozzátartozik a mai élethez, sok az inger, sok a feszültség, érthető, hogy az ember ideges, nem tud aludni, rendszertelenül eszik, vagy épp étvágytalan, ingadozik a vérnyomása, romlik a szeme, a memóriája, gyenge az immunrendszere, krónikusan fáradt vagy kedvetlen. Ezek „csak” civilizációs ártalmak, szed rá valamit, és így elnyomja, kiiktatja a tüneteket. Pedig valójában nem akkor kezdődik egy betegség, amikor már „tényleg” betegség: a probléma pont ezeknél az úgynevezett életmód-tüneteknél kezdődik. Ebben az előadás-sorozatban a nem betegnek tartott állapotokkal és összefüggéseikkel foglalkozunk, és megnézzük, hogy milyen gyógyító megoldásokat kínál ezekre a homeopátia.
A részletesebben elemzett és bemutatott homeopátiás szerek:
- jalapa, golgotavirág, komló, zab és levendula (Jalapa, Passiflora incarnata, Lupulus humulus, Avena sativa, Lavandula angustifolia);
- szenek, lítium, vanádium, kinin, alga, lucerna, gyapot és tejsav (carbonicumok, Lithium metallicum és carbonicum, Vanadium, China, Fucus vesiculosus, Alfalfa, Gossypium, Acidum lacticum);
- tigrisliliom, mérges szömörce, borax, sóskaborbolya és aloé (Lilium tigrinum, Rhus toxicodendron, Borax, Berberis, Aloe)
Kiadó: Vis Vitalis Kiadó
Borító: puha
ISBN: 978-615-54-1408-4
Nyelv: magyar
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 160 oldal